A marosvásárhelyi Gecse utcai Református Vendégház ad otthont annak a különleges kiállításnak, ahol a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány és a helyi Ügyes Kezek Alapítvány fogyatékossággal élő művészeinek alkotásai láthatók. A kiállítás egy olyan képzőművészeti program keretén belül valósul meg, amely két évtizede nyújt lehetőséget az ország és a Kárpát-medence számos pontján élő tehetséges értelmi sérült felnőttek művészeti képzésére, illetve, hogy a képzőművészet eszközeivel kifejezhessék gondolataikat, érzéseiket. Az Alapítvány öt éve szervezett először tehetségkutatással egybekötött képzőművészeti műhelymunkát és kiállítást Erdélyben, Torockón. Az alkotásokból kiállítássorozatok, a találkozásokból barátságok születtek, és az Alapítvány az erdélyi kisművészeket azóta számos alkalommal vendégül látta ünnepségein idehaza.
A program célja, hogy a képzőművészet számos eszközével az értelmi sérültek is ugyanolyan természetességgel fejezhessék ki érzelmeiket, gondolataikat, mint ép társaik, valamint teljesen szabadon, korlátok nélkül alkothassanak véleményt magukról és a világban betöltött szerepükről.
Az Alapítvány a társadalmi elfogadás, közös felelősségvállalás jegyében mutatja be fogyatékossággal élő embertársaink tehetségét, munkáját, életét.
A szervezők célja, hogy az érdeklődők -értékeik mentén megismerve- közelebb kerüljenek a fogyatékossággal élő emberek különleges világához, ezáltal részesei legyenek a társadalmi szemléletformálás és integráció folyamatának.
MEGHÍVÓ
A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány és az Ügyes Kezek Alapítvány szeretettel meghívja Önt és barátait a – L’Art24 Kárpát-medencei képzőművészeti programsorozat – HASONMÁS- Fényes oldal című kiállításának megnyitójára, 2024. április 4-én 17.00 órai kezdettelMarosvásárhelyre, a Gecse utcai Református Vendégházba. (Cím: 540067 Marosvásárhely, Stefan cel Mare u. 26., Maros megye, Erdély, Románia)
A kiállítást megnyitja: Csép Andrea, parlamenti képviselő és Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. Köszöntőt mond: Magdó Orsolya, az Ügyes Kezek Alapítvány ügyvezető igazgatója és Varga Zoltán, a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány elnöke.
A megnyitó ünnepségen fogadással és zenei meglepetésekkel várjuk vendégeinket.
További információ:
Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány www.lampas92.hu
E-mail: lampasmuhely@gmail.com
Telefon: 06 70 312-8890